Egy nagyon jó szinonima a nyomkövetés szükségességére: Kínában az orvosnak akkor fizetnek, ha nem betegek a páciensei, vagyis a megelőzésért fizetnek. Mondhatná a páciens, hogy minek fizessek, ha nem vagyok beteg. Ugyan erről van szó a programfrissítésnél is. Hibátlan és kész program nem létezik, a hibákat folyamatosan javítjuk ÉS a folyamatosan bővülő igények szerint fejlesztünk. Ha az új verzió eljut önhöz, akkor élvezi annak előnyeit, még akkor is, ha nem tudja, hogy e nélkül nehézkesebb lett volna! Vagyis egy nem nyomkövetett programnál sok olyan hasznos dologról fog lemaradni, amiről soha nem is fog tudni! És az idő előrehaladtával ez egyre inkább így lesz.
  • A programot folyamatosan fejlesztjük Jogszabályi és Technikai szempontokból, a nyomkövetési időszakban ön jogosult ezt teljes mértékben igénybe venni, illetve rendelkezésre állást, és garanciát is tartalmaz.
  • A konkrét újdonságok megnézhető itt is: Aktuális újdonság lista
  • A Profit más ügyviteli programokhoz hasonlóan legalább évenként KELL frissíteni, de ha indokolt évente többször is küldünk frissítést.
  • VÉTELI konstrukció esetén a nyomkövetés a teljes használati időszakra vonatkozik és mindig utólag számlázzuk az 1 évet, ami a vételár 25%-a.
  • A nyomkövetési időszak vége előtt 30 nappal évente eldöntheti, hogy kívánja-e újabb 1 évig használni. Ha nem mondja le a Támogatási időszak leteltének vége előtt, akkor automatikusan újra indul a következő 1 év. A program a lejárat előtt 30 nappal erre többször figyelmezteti is. Az azt megelőző támogatási időszakra ez esetben is érvényes a nyomkövetési díj, hiszen azt igénybe vette.
  • Mivel a jelen felhasználói feltételek szerinti nyomkövetés kötelező, ezért a 'Támogatási időszak' leteltével a program könyvelési funkciói megszűnnek, és utána már csak a listákat lehet használni!
  • A BÉRLETI konstrukció annyiban más, hogy csak a bérelt KÖNYVELÉSI évekre használható, viszont időben később is. Az éves bérlet ára a vételár fele, viszont ez tartalmazza a nyomkövetési díjat is!
  • Köszönjük, hogy használja a programot és reméljük, hogy a jövőben is használni kívánja.
  • A Profi társasházkezelő program Magyarország jelenlegi legnépszerűbb, magasan a leggyorsabb, leghatékonyabb programja és a versenyben továbbra is elsők kívánunk maradni. Ehhez képest áraink így is a legalacsonyabbak és 20 éve nem emeljük, még az inflációval sem. A programfejlesztés a jövőben is folyamatosan történik, ami jogszabálykövetést, növekvő adatbiztonságot, újabb, tartalmasabb, még gyorsabban kezelhető funkciókat, listákat, könnyebb kezelhetőséget tartalmaz. Ezekből is adódóan a tulajdonosokkal való kevesebb kapcsolattartás miatt is növekedő bevételei bőven fedezik a nyomkövetések csekély díját. Készül egy új WEB alapon IS működő Windows-os verzió is.
  • Ha megváltozik e-mail vagy számlázási címe, mindenképp jelezze nekünk, a későbbi konfliktusok elkerülése végett. (A Követéseknél néha csúszás lehet növekvő adminisztrációnk miatt, ezért ebben esetben is kérje emailban vagy telefonon.) A Számlákat kérjük határidőben fizetni, ha valamilyen okból ez nem síkerülne, és ezt jelzi is, akkor lehetséges a határidőt kitólni.
  • Bár sajnos a házak nem túl jó fizetők, viszont a nyomkövetés az önök munkaidejét, költségét csökkenti, ami biztosan több mint a nyomkövetési díj, ami kb.~ 60-120 Ft/nap, és a munkájuk színvonalát is emeli, ami a piacon maradási, bővülési esélyeiket is növeli, ami megint csak pénz önöknek. A hatékonyság növekedésből származó előnyök és bevételek bőven fedezik a nyomkövetések csekély díját, vagyis a nyomkövetési díjat megtakarítani sokkal többe kerülne, mint a nyomkövetési díj mert a "meg nem termelt haszon" az veszteség!
  • Érdekelheti még az eddig meg nem vett modulok is: Kamat, Költség tervező (Profi Tervezési minta lista megtekintése ) , Vízóra, Számla, Pénztárbizonylat, Átutalás-megbízás kitöltő, Csekk kitöltő, Áfa, Vállalkozói Pénztárkönyv stb. és egy új Fűtés modul is. Ezek többsége a mintacégben kipróbálható (Cégváltásban ESC).
  • Egyre népszerűbb a párszáz albetét felett kezelők körében az internetes WEB-szerveres elérési lehetőség, más néven Ügyfélkapu, ahol a tulajdonosok saját jelszóval kérdezhetik le saját egyenlegeiket, esetleg Iratokat és a Számvizsgálók egyéb listákat. A munkájuk értéke nő az ügyfélkapu bevezetésével, időt is takarítanak meg, valamint nagy reklámértéke miatt, (üvegzseb politika, színvonalasabb szolgáltatás) könnyebben kapnak új házakat is! Ennek a bevezetésével most még előnybe kerülnek, később viszont a hátrányuk behozása miatt lesz rá szükségük! Nem igényel öntől semmilyen többletmunkát. Ezért 500 albetétig havonta összesen csak 2000Ft kihagyhatatlan lehetőség, mert ez sokkal többet ér önöknek, még akkor is ha a tulajdonosok csak 30%-a használja! Részletek: Ügyfélkapu dokumentáció, 2 oldal, kérem feltétlen tölse le, nyomtassa ki, és olvassa el. Kérem nézze meg élőben is: Ügyfélkapu belépés
  • Felhívom figyelmét az alábbi 4 hasznos modulra-funkcióra is. (a demóban nincsenek benne), és egy menetben az összes házon dolgozik, tehát rendkívül gyorsak:

  • 1.) Elektronikus "OC31" POSTACSEKK könyvelő modul, mely a Postával kötött szerződést követően a csekkek fénymásolata helyett az ELEKTRA Terminálon küld meg, így a teljes kézi munka helyett a PROGRAM könyveli le, egyetlen parancsra. Ráadásul - mivel az "OC31" csekk postai könyvelési díja ~25 Ft-tal olcsóbb is, így 300 csekken fizetőnél évi 90,000 Ft-ot takarít meg, és kb. ugyan ennyi még az önök munkaidő megtakarítása.
  • 2.) "Csoportos Beszedési Megbízás" BANK könyvelő modul, ahol a közös képviselő cég az OTP-nél kötött szerződését követően a tulajdonosok "Inkasszós" megbízást adnak bármelyik banknál Önnek. (Ennek adminisztrációját ön is közvetítheti, hogy gyorsan meglegyen.) Ön az aktuális havi előírásokat a Profi-val havonta lehívja. A ténylegesen befolyt összegeket az ELEKTRÁN elektronikus formában kapja meg, amit ezen Profi modul le is könyvel emberi kéz érintése nélkül. Havi párszáz banki tételtől már rendkívül kifizetődő, az időtakarékossága miatt.
  • 3.) "OTP Elektra terminál FELADÁS modul" mely a bejövő számlanyilvántartásból tud közvetlen utalást feladni a terminálra, valamint az átutalási megbízásokat is el tuja utalni.
  • 4.) A külön PROFI KÖRSZÁMLÁZÓ programmal csoportosan, egy paranccsal lehet számlázni előre megadott házaiknak, előre megadható különböző összegekkel is. Kb. 10 háztól már ezzel is jelentős időt tud megtakarítani minden hónapban.
  • Ajánljuk még a külön Profi Raktár-Számlázó, Profi Napló/Pénztárkönyv, akár magának is (ÁFA,EVA-számítás,EVA-s Bt és KFT re is), ami 60eFt,de modulként csak 25eFt+áfa és Likvid Kettős könyvviteli programokat is.
  • Ötleteiket, kívánságaikat továbbra is várjuk, hogy minél jobb programja lehessen.